Pszichológiai tanácsadás és kríziskezelés Budapesten és online

Krízishelyzetbe bárki bármikor kerülhet. Életünk során számos fejlődési krízist kell meglépnünk, amikor életünk egyik fontos szakaszából átlépünk a másikba. Pl. a serdülőkor önmagában egy normatív, vagyis az életciklusváltással járó természetes fejlődési krízis. A serdülő ilyenkor sérülékeny élethelyzetben van, ebben az időszakban alakul az identitása, még nem alakultak ki azok a megküzdési mintái, amelyekre támaszkodhat, egy úgynevezett erős „pszichológiai immunrendszer”.  A gyermekvállalás időszaka szintén egy ilyen normatív krízis. A krízisek határhelyzetek, fordulópontok; jellemzőjük, hogy az eddig bevált megküzdéseink nem működnek, és lehetőségünk adódik újak kialakítására, új értelem és jelentés megalkotására. A normatív krízisek mellett bármikor bekövetkezhetnek úgynevezett akcidentális, váratlan krízishelyzetek, pl. szerettünk elvesztése, baleset, vagy annak szemtanújává válni, anyagi veszteség, stb., mely események hirtelenségük, sorscsapásszerűségük miatt felboríthatják az egyén lelki egyensúlyát.

Írásommal támpontot szeretnék adni azok számára, akik a segítségnyújtás lehetőségein gondolkodnak.

A pszichológiai elsősegély bárki számára elsajátítható, nem kell hozzá pszichológusnak, vagy más segítő szakembernek lenni. Sokan már anélkül is alkalmazzák ezt a módszert, hogy tudatában lennének annak, hogy éppen ezt csinálják. Érdemes megjegyezni a „nézz, figyelj, kapcsolódj” hármast, amely a cselekvés alapelveire vonatkozik.

Három alapszabály laikus segítségnyújtáshoz

Nézz körül – mi történik valójában?

Figyelj – mit mutat a teste, a viselkedése, a beszéde?

Kapcsolódj – nyugodtan, ítélkezés nélkül

Az első fontos lépés a helyzet megfigyelése és kiértékelése, gyors információgyűjtés annak eldöntése érdekében, hogy ki(k) az érintett(ek), van-e súlyos fizikai sérülés, milyen kockázat merülhet fel, milyen érzelmi reakciókat látunk.

A krízisdiagnosztika szakember kompetenciája, de laikusként is láthatjuk azokat a jeleket, amiket érdemes komolyan vennünk. Zavartság alatt azt értjük, amikor az adott személy nehezen tájékozódik időben, térben, vagy önmagában, nem tud helyénvaló döntéseket hozni, elveszíti a realitásérzékét, vagy láthatóan „nem önmaga”.

A testi tünetek lehetnek pl. heves szívdobogás, kapkodó légzés, izzadás, remegés, hányinger, szédülés, hidegrázás, fej- vagy gyomorfájás, gyakori vizelési inger, torokszorító érzés, izomfájdalmak, gyengeség, akár bénultság vagy ájulás is jelentkezhet – vagyis annak jelei, hogy a test felfokozott, készenléti állapotban van.

A gondolkodást tekintve úgy tűnhet, mintha a személy „nem lenne önmaga”: nehezen hoz döntéseket, összezavarodik, nehéz figyelnie vagy tisztán gondolkodnia, beszűkült a gondolkodásmódja, rosszul méri fel a helyzetet, elveszítheti a realitásérzékét, nem alszik, elutasíthatja a segítséget.

Szélsőséges érzelmek jelenhetnek meg rajta: pánik, erős félelem, dühkitörések, kétségbeesés, tehetetlenség, közöny, vagy épp indokolatlan feldobottság. Előfordulhat fokozott szorongás, feszültség, bezárkózás, hallgatás, szégyen, bűntudat vagy mások hibáztatása. Nem mindenkinél jelenik meg minden jel, de ha ezek közül több egyszerre és hirtelen jelentkezik, az figyelmeztető lehet, és érdemes komolyan venni.

Ha ezeket a jeleket észleljük, a második lépésben odalépünk a másikhoz, bemutatkozunk, megkérdezzük, hogyan érzi magát, ítélkezés nélkül, aktív figyelemmel vagyunk jelen, nyugodtan, türelmesen kommunikálunk, megpróbáljuk feltérképezni aktuális szükségleteit, nem bagatellizálunk. A cél a bizalom kialakítása és a nyugodt légkör megteremtése. Nem biztos, hogy az érintett személy készen áll elfogadni a segítségünket. Ez esetben olyan támogató mondatokkal is sokat segíthetünk, mint pl. a „látom, hogy ez most nagyon nehéz lehet neked, itt vagyok veled egy kis ideig.”

Felfokozott érzelmi állapotban jó, ha segítjük őt visszatérni a jelenbe, az „itt és most”-ba. Mondhatjuk neki azt, hogy „itt és most biztonságban vagy. Meg tudsz nevezni egy-két dolgot, hogy mit látsz magad körül?” A segítség elutasítása csak akkor értelmezhető, ha a személy tudatos, tájékozott és érthetően fejezi ki az akaratát. Ha valaki nem válaszol, nem tud kapcsolatba lépni velünk, vagy nem képes alapvető információkat megadni magáról, pl. nem tudja megmondani a nevét, akkor nem döntésről, hanem súlyos állapotról van szó, ilyenkor mentőt kell hívni.

A harmadik, kapcsolódási lépésben megpróbálunk a személynek gyakorlati segítséget felajánlani, pl. összekapcsolni őt valakivel, akit úgy érzi, jó lenne felhívni. Ha megkérdezzük tőle, mire lenne szüksége, adjunk neki néhány opciót, döntési lehetőséget, pl. felajánlhatjuk a társaságunkat, vagy hogy segítünk neki információt szerezni, vagy együtt kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Konkrét, fizikai segítséget is érdemes felajánlani, pl. egy pohár vizet (amennyiben ott és akkor elérhető). Fontos tudni, hogy a pszichológiai elsősegélynyújtás nem a helyzet megoldásáról szól, hanem a kapcsolódásról, amely által megteremthetjük a további segítségkérés lehetőségét, vagy akár az ellátásba jutás lehetőségét.

A krízisintervenció már képzett szakember feladata, rövid, célzott támogatási forma, célja a stabilizálás, az akut stressz enyhítése, a megküzdés támogatása a belső erőforrások mozgósítása által, és a további romlás, illetve a mentális zavarok (PTSD, depresszió) kialakulásának megelőzése. A beavatkozás az aktuális krízishelyzet kezelésére fókuszál, jelen- és jövőorientált, strukturált keretek között zajlik, mélyebb feltáró munka nélkül. A folyamat során a szakember aktív, megoldásközpontú szerepet tölt be, és gyakorlati eszközökkel támogatja a stabilizációt, valamint segíti a személyt további ellátás elfogadásában és igénybevételében (pl. pszichoterápia), amennyiben szükséges.

A segítségnyújtás iránti vágyunkat társas és kognitív folyamatok aktiválhatják. Az észlelt képességeink, a hangulatunk, a másik helyzetének interpretációja mind-mind befolyásolják, hogy segítségnyújtásra vállalkozunk-e. Sokszor gyors döntésre van szükség, alapos információfeldolgozásra nincs lehetőség, ezért csak felületesen tudjuk megvizsgálni az adott helyzetet. A szociálpszichológiában fontos fogalom a „kívülálló hatás”, vagy „járókelő-effektus”, mely alapján minél többen vannak jelen és lennének képesek segíteni egy társas helyzetben, annál valószínűbb, hogy elmarad a segítségnyújtás. Ennek egyik magyarázata a felelősség megoszlása, vagyis, hogy minden személy úgy érzi, kisebb felelősség terheli, mintha egyedül lenne jelen. A társas befolyás és a normák szintén segíthetik, vagy akadályozhatják a segítségnyújtást, mivel bizonytalan helyzetben az emberek sokszor mások viselkedésének megfigyelésére hagyatkoznak annak eldöntésére, hogy ott és akkor indokolt-e a segítségnyújtás. Bonyolult csoportdinamikai folyamatok is befolyásolják a segítségnyújtást: könnyebben segítünk azoknak, akikkel tudunk azonosulni, vagy valamilyen szempontból saját csoportunk tagjának gondolunk. Sokszor nem a közöny miatt marad el a segítségnyújtás, hanem mert ezek a társas helyzetek kétértelműek és bizonytalanok, szorongást keltenek bennünk, nem feltétlenül tudjuk, mit kellene tennünk.

Annak érdekében, hogy még inkább növeljük a segítségnyújtás társadalmi elterjedtségét, fontos lenne a belső motiváció és a segítségre szorulókkal való empátia és azonosulás elősegítése, hiszen bármelyikünk bármikor kerülhet nehéz helyzetbe. Az együttműködést támogató normák oktatása, a személyes példamutatás, a médiában bemutatott együttműködő viselkedések előmozdíthatják a cselekvést. Ha bajba kerülünk, jelezzük egyértelműen, kitől és mire van szükségünk, ne általános segítségért kiáltsunk; nagyobb eséllyel kapunk segítséget, ha konkrétan megszólítunk valakit, pl. „Ön ott, a piros kabátban!”, vagy pl. a másik oldalról mondhatjuk azt, hogy „arra az idős hölgyre kabátot kell adni!”. Személy szerint egyre több pozitív példát látok segítségnyújtásra, civil kezdeményezésekre, ismert emberek kiállására, ezért azt gondolom, hogy jó úton haladunk, nem reménytelen a helyzet itthon.

Krízishelyzetben azonnali, ingyenes és anonim lelki segély érhető el Magyarországon a 116-123-as számon éjjel-nappal (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége). A sürgősségi ellátás a lakóhely szerint illetékes pszichiátriai szakambulancián vagy kórházi osztályon érhető el beutaló nélkül. Budapesten a Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós Osztálya (1074 Bp., Alsó erdősor u. 7.) vagy a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Pszichiátriája (1083 Bp., Balassa u. 6.) kereshető fel. Életveszély esetén a 112-es segélyhívó hívandó.